Párbeszéd folyóirat

Párbeszéd szociális munka folyóirat

Bemutatkozás

Párbeszéd címmel szociális munka folyóiratot jelentetünk meg. A folyóirat alapítója a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális Munka Tanszék. A „Párbeszéd” küldetése a szociális munka értékeinek, az elméleti és a gyakorlati területek munkáinak, a kutatások eredményeinek közlése, diskurzusok folytatása, a lapban megjelent írások felhasználásának elősegítése a szakmai közönség és a szociális munka iránt érdeklődők számára. A folyóirat befogadó a témafelvetésekre, a dialógusokra, a szociális munkáról való gondolkodásra.
 
A folyóirat szerkesztőbizottsága elkötelezett a szociális munka fejlődése mellett, aminek fontos közvetítője lehet a Párbeszéd folyóirat. Ahogyan a periodika megnevezése is jelzi, ez a folyóirat teret kíván engedni cikkekben kifejtett szakmai véleményeknek éppúgy, mint olyan tanulmányoknak, elemzéseknek, melyek egy – egy szakmai területet, kutatást, munkát helyeznek a fókuszba.
 
A folyóirat publikálási lehetőség mindazoknak a szociális munkásoknak, társszakmáknak, közbeszédet formálóknak, kutatóknak, oktatóknak, hallgatóknak, akiknek a szociális munkával kapcsolatosan mondanivalójuk van. A Párbeszéd folyóiratban megjelenő írásokkal egyidejűleg kívánjuk szolgálni a tudományos igényeket és bemutatni a szakmai gyakorlatot, végső soron hozzájárulni a szociális munka fejlődéséhez.
 

A folyóirat munkatársai

  • Főszerkesztő: Dr. habil Szoboszlai Katalin PhD (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar)

Szerkesztőbizottság tagjai

  • Dr. Budai István PhD 
  • Dr. Darvas Ágnes PhD 
  • Dr. habil Fábián Gergely PhD 
  • Dr. Hüse Lajos PhD 
  • Dr. Patyán László PhD 
  • Dr. Szabó Lajos h. professor
  • Dr. habil Szöllősi Gábor PhD
  • Beszterczey András 
  • Pataki Éva MSW

A Tudományos Tanácsadó Testület tagjai

  • Prof. Dr. Ferge Zsuzsa akadémikus, professor emeritus 
  • Dr. Bódi Ferenc PhD 
  • Prof. Dr. Thomas R. Lawson PhD 
  • Dr. Hannu Pietilainen MSc, Med

Kapcsolat

  •  A folyóirat gazdája: Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Nyíregyháza

    • A szerkesztőség címe: 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4 

Tanulmányokat és közléseket a főszerkesztőnek kérjük elküldeni a következő e-mail címre:

​​​​​​​

Frissítés dátuma: 2021.06.18.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.